2024.05.03. 16:08
Ügyességi kerékpárversenyt szerveztek a fiataloknak a balotaszállási polgárőrök – galériával
Balotaszállási Polgárőr Egyesület a helyi körzeti megbízottakkal összefogva május 1-én ügyességi kerékpárversenyt szervezett a településen élő fiataloknak – tájékoztatott Bajnai Viktor, az egyesület alelnöke.
Akik nem riadtak vissza az erős széltől, azok egy KRESZ-teszttel kezdték a versenyt, amit közösen javítottak ki, majd ellenőrizték a kerékpárok kötelező felszereléseit, hangsúlyozva ezzel is a biztonságos közlekedés fontosságát.
A legkisebbek lábbal hajtós kismotorral vehettek részt a programon, és az elnökhelyettes kiemelte a legnagyobbak rendkívüli gyorsaságát, amivel az ügyességi pályát teljesítették. A helytállásért minden résztvevő láthatóságot segítő eszközt: egy pár kerékpár világítást, és fényvisszaverő karkötőt vehetett át, és édességgel is kedveskedtek nekik a szervezők.
Ügyességi kerékpárversenyt szerveztek a fiataloknak a balotaszállási polgárőrök
Fotók: Kapott fotóA nap további részében a polgárőrök részt vettek a rendezvény biztosításában, illetve a résztvevők és a nézők biztonsága érdekében segédkeztek a forgalomterelésben a Balotaszállás legerősebb embere verseny ideje alatt.